Invitáló

Van egy dolog, amit a földön MINDEN ember napi rendszerességgel gyakorol szinte egész életén át, és ez nem más, mint a ZENE.
Gondoljunk bele, hány olyan nap volt az életünkben, mikor nem hallgattunk zenét vagy mi saját magunk nem dúdoltunk, fütyültünk egy dallamot. Nem véletlenül mondják sokan, hogy a zene egy KÜLÖNLEGES erővel bíró világnyelv!
Most azonban az a kérdés is felmerül bennünk, vajon kihasználjuk-e ebben az erőben rejlő lehetőségeket, vagy elsiklunk mellette. Én úgy gondolom, napjainkban ez nagyon nagy luxus lenne, mivel mindnyájunk közös célja, hogy az emberek mindennapjait szebbé, boldogabbá és GONDTALANABBÁ tegyük.
A  zene egy pillanat alatt képes hatni minden ember lelki világára a VILÁG MINDEN PONTJÁN.
Mi magyarok, ha ellátogatunk nyugati országokban élő barátainkhoz és eltöltünk náluk pár napot, szinte kivétel nélkül megtapasztaljuk a nyugalmat, kiegyensúlyozottságot és békességet. Számtalanszor végiggondoltam, miért is  működnek náluk olyan jól a kis helyi közösségek, mind a gazdaság, mind a kultúra területén, míg arra a felismerésre jutottam, hogy ők már nagyon régen megtanulták, hogyan is kell a KÖZÖSSÉGET ÖSSZETARTANI. Márpedig a közösség összetartásának egyik alapja a kultúra és azon belül is a ZENE!
Nekünk jelen pillanatban nem  években és évtizedekben kell gondolkoznunk, hanem GENERÁCIÓKBAN!  A Leader Zenei Udvar ahhoz szeretne segítséget nyújtani, hogy országunk kisebb  településein is lerakhassuk azokat az alapokat, melyekre majdan gyerekeink, unokáink is tovább építkezhetnek. Úgy gondoljuk, a vidék élhetővé tételéhez, a fiatalok itt-tartásához szükség van a kultúra, a zene közösségformáló erejére - mi ezáltal szeretnénk a gazdasági, társadalmi fejlődéshez s a vidék megmaradásához, életképességéhez hozzájárulni.

 
Csiza Elemér
Leader Zenei Udvar